A felsőfokú oktatási intézményekbe jelentkező fiatalok az utolsó pillanatig nem fogják megtudni, hogy a választott egyetemen vagy főiskolán milyen magasak lesznek a tandíjak, vagy hogy milyen feltételekkel kaphatnak kedvezményt a fizetés alól. Az új törvény csúszása miatt a hivatalos felvételi tájékoztatóban ugyanis sem a térítések összege, sem az államilag támogatott hallgatók által kötendő szerződés feltételei nem szerepelnek majd.
Én még úgy tudtam, szüleim és tanáraim is azt mondták, hogy a továbbtanulás a tudásról, szorgalomról, céltudatosságról szól. Mindezek mellé felzárkózott most még valami: a bizonytalanság. Ha valóban így fog megtörténni, ha leendő szakok fizetési paramétereit a jelentkezés célegyenesében lehet majd megtudni, akkor ez egy új állami szerencsejáték - amúgy is stresszes és ideges végzősöknek.
Már ha ez lesz az elképzelés január végén, ha nem módosítanak még valamit rajta. Ha nem jön egy új miniszter, aki átfordít mindent ellenkező irányba. Ha nem jön egy másik kormányfő, kormány, aki felforgat mindent. Túl sok a ha. Túl nehéz navigálni, tervezni pedig egyenesen lehetetlen - már a diákoknak is.
Túl sok a ha, a bizonytalanság, a következetlenség. Persze egy részét a világválság számlájára írhatjuk, de ne fogjunk mindent a nemzetközi helyzet fokozódására, a felsőoktatás körüli őrületet nem a pénzpiacoknak, nem az IMF-nek köszönhetjük, a mi sarunk. Mármint a döntéshozóinké, akik addig alkudoztak vitatkoztak dolgoztak ezen is, míg kicsúsztak az időből, és most jön az, hogy a diákok tegyék meg tétjeiket, merre, hova szeretnének menni. Túl sok a ha, a bizonytalanság.
Bizonytalanország vakrepülői vagytok, esetleges minden - üzeni a rendszer. Ne csak az értettségin szoruljon össze gyomor, ne csak a nyelvvizsgán, hanem a választott szak árcédulája miatt is aggódjatok! Szokjátok, fiatalok, az esetlegességet, hogy lehetetlen tervezni. Szokjátok, mert nem lesz másként soha. Hisz anyáitok, apáitok ezt játsszák már régóta, amikor összeállítják a kasszát, mire mennyi is kell, mennyi is jut. Vakon, kockáztatva, miközben minden napról napra változik. Ugyanez a gyomorgörcs jön elő, amikor beosztottként már bármilyen alkut elfogadnak, csak hogy még egy kicsit legyen munkájuk. Ugyanez a elkeseredés jön elő, amikor a frankárfolyamot figyelik, vagy a folyamatosan változó adójogszabályokat.
Bizonytalanország vakrepülői vagytok. Vagyunk. Tervezhetetlen minden, mert minden esetleges, legalább annyira, mint a minket kormányzó választott vezetők határozatlansága, hogy képtelenek nekünk jövőt adni. Skiccelt tervekben, akadozó szavakban nincs hiány, csak éppen viziót nem kapunk. Magyarember életpálya-modellt nem álmodnak elénk, csak elkésett, elsunnyogott, elgépelt törvényeket.
Lehetne azt mondani most, hogy ez kapóra jön az egyháznak. Hogy, lám-lám, ugye megmondtuk, nem lehet építeni a múlandóra, nincs biztonság a világban. Lehetne ezt mondani, de tévút lenne, nem ez a feladatunk. Helyette mondjuk ki mi is, hogy ezt nem lehet folytatni, ahhoz, hogy éljünk és kiteljesedjen az életünk, reális láthatár kell, világos célok, állomások. Keretek, amik nem változnak folyton. Aki vezet, felelős azokért, akiktől a mandátumot kapta, tartozik nekik, hogy igényes, világos, életszerű megoldásokat, utakat vezessen elő. Őszinteséget kérünk, odafigyelést, a kicsinyes, öncélú vitáktól mentes munkát, hogy komolyan vegyenek minket. Többet érdemelnénk, mert így nem fog sokáig menni...
Mert az egyetemre készülők nem szerencsejátékosok akarnak lenni, hanem mérnökök, orvosok vagy közgazdászok. A vállalkozását most indtó asztalos nem belerokkanni akar a folyton változó rendszer kiszámíthatatlanságába. El lehet menni, mondta egyszer valaki. Az a baj, hogy így el is kell majd menni.
Mert maradni csak olyan országban lehet, ahol legalább egy kis útjelző fény akad, egy kis állandóság. Vakrepülés helyett jól látható kifutópálya. Valami ilyent szeretnék itthonra, nem csak a felvételizőknek, mindenkinek. Nem meglepetéseket akarunk, nem kaszinóba vitt tétekké tenni a jövőt, nem vakrepülést szeretnénk, hanem navigációt, pontos paramétereket. Olyan nagy kérés ez?
(Ez az egész csak egy kísérlet, hogy bemutassam, pár perc alatt lehet egy blognak kikiáltott valamit készíteni - nekem új e-mail regisztrációval is 10 perc alatt sikerült az első posztot idementenem. A szöveg a reposzton lévő első írásom. Innen köszöntöm az MTI-t, remélem hírértéke van.)
